Szófia, vagy ahogy gyakrabban emlegetjük, Bogyó másfél éves. Nagyon szereti a társaságot, így amikor a nagyszülőkhöz látogattunk Fehérvárra, mindig kerestem valami jó kis programot neki – de nehéz volt találni. Nem mintha nem lett volna. De hogy pont abban a pár napban legyen, akkor, amikor épp nem alszik, olyan, amit tényleg élvez. Hát vaktában keresgélni nehéz volt. Az elérhető eseményajánló oldalakon pedig nagyon kevés gyermekprogram szerepelt.
Aztán úgy alakult, hogy tartósan Fehérvárra költöztünk, és akkor már „dévényes” is kellett volna. De akiket a Google kidobott, ők már évek óta nem foglalkoztak ezzel…
Szóval úgy éreztem, ha már úgysem alszom másfél éve, akkor az éjszakákat akár arra is használhatom, hogy egy jó kis honlapot létrehozzak, amin könnyedén megtalálhatjátok a titeket érdeklő eseményeket, programokat, szakembereket, gyermekbarát helyeket vagy éppen szolgáltatókat a gyermekcipőt árusító bolttól a horgolt nyünyőkéket készítő lányon át a fotósig. (Nekem pedig legalább lesz némi extra jövedelmem a „zsíros” GYES és családi pótlék mellé…)
A honlapot valóban szívvel készítettem, hiszen magam is örömmel fogom majd használni ahhoz, hogy Szofival megtaláljuk, amire éppen szükségünk van. Bízom benne, hogy ti is szívvel böngészgetitek majd, és hasznosnak találjátok.
És köszönöm mindazoknak, akik ilyen-olyan módon segítették a Fehérvári Gyerekvilág létrejöttét!
Szeretettel:
Regina